WAVES OF HER

Meginvitálunk egy csodálatosan transzformatív12 hétbe, mely Julia Cameron - The Artist's Way c. könyvére épül


A Programról
THE ARTIST’S WAY // A 12 HETES KREATÍV UTAZÁS
Ez a 12 hetes online program Julia Cameron “The Artist’s Way” című könyvére épül, és azért jött létre, hogy megtámogassa azt az intenzív belső folyamatot, amelyet a könyv elindít. Bár a feladatok a rohanó hétköznapokban soknak tűnhetnek, ebben a programban nem egyedül haladsz: közösségben dolgozunk, együtt vagyunk a folyamatban.
Egy zárt csoport ad teret a kapcsolódásnak, a megosztásnak és az egymás támogatásának.
Heti ritmusban haladunk végig a könyvön, kíváncsisággal és kísérletezéssel.
A szöveg finoman megmozgat, old, új ötleteket és belső felismeréseket indít el, mi pedig a program köré épített workshopokkal és vendégelőadókkal segítjük, hogy mindez valóban integrálódni tudjon.
A hangsúly nemcsak a mentális munkán van: szomatikus eszközökkel is dolgozunk, bevonva a testet, hiszen nem csak a fejünkkel alkotunk.
A márciusi indulás szimbolikusan is ideális: tavasz, ébredés, kibomlás. Nem sietünk, nem erőlködünk – teret adunk annak, hogy a folyamatok természetesen, a maguk idejében történjenek meg.
Mi is az a The Artist's Way Program...


Miért jött létre a Program?
A Programot azért hoztam létre, mert 2022-ben ez a könyv teljesen megváltoztatta az életemet. Művészként azt éreztem, hogy elfogyott a kreativitásom, folyamatosan önszabotáltam magam, és nem tudtam, merre tovább. Egy barátnőm biztatására – aki maga nem próbálta, de sok jót hallott a könyvről – megvettem a könyvet, és pár hét után teljesen belemerültem a folyamatba.
A könyv és a hozzá kapcsolódó gyakorlatok annyira beszippantottak, hogy nem tudtam abbahagyni. Olyan volt, mint egy intenzív terápia: szembe kellett néznem azzal a bizonyos tükörrel, amit a könyv felállított elém. Nem volt könnyű… de hihetetlenül transzformatív élmény volt. Felmondtam az akkori munkahelyemen, és a hittel és erővel, amit a könyv adott, felvettek az álommunkahelyemre, ahova évek óta vágytam.
Ezután a könyvet három közeli barátomnak is megvettem. Ahogy elkezdték a folyamatot, egy idő után arról számoltak be, hogy ők is változtatni szeretnének a saját életükön. Végül mind a négyen felmondtunk ugyanabban az évben, és mind a négyen olyan állást kaptunk, amire korábban vágytunk. Ez nem tündérmese – ez a valóság.
Fontos megjegyezni: a könyv és a program nem csak művészeknek szól (bár valójában mindenki művész!).
Nem csak a kreativitás felébresztésében segít, hanem abban is, hogy tisztábban lássuk az életünket, a döntéseinket és azt, merre szeretnénk tovább lépni.
A 2025-ös év sokunknak kihívásokkal telt; a “kígyó éve” a vedlést és az elengedést hozta.
Én pedig azt érzem, hogy a “tűz ló évében” tökéletes az idő arra, hogy meglovagoljuk ezt a lehetőséget (ló - lovaglás HAH!!! ) a tavasz új magokat ültessen el az életünkben – magokat, amelyek hosszú távon növekedhetnek és virágozhatnak.
Hogy mindezt ne egyedül tegyük, úgy álmodtam meg ezt a teljes programot a könyv köré.
Szomatikus támogatást adunk a folyamatnak, és a vendégelőadók előadásaival / workshopjaival segítenek jobban megérteni önmagunkat, a testünket és a világunkat.
Welcome in the Program! Remélem, Nektek is legalább annyira izgalmas lesz, mint amilyen nekem volt.
Öleléssel,
Bettina

Mit kapsz a Programban?
JULIA CAMERON - THE ARTIST’S WAY KÖNYVE PDF-BEN - Magyar fordításban
// BOOK
NYITÓ ÉS ZÁRÓ SESSION - Lecture a programról, könyvről és Himalájai Kriya Gyakorlás
// WORKSHOP - Jurák Bettinával
AZ ASZTROLÓGIA ÚJÉV & A KOS ENERGIÁJÁNAK AKTIVÁLÁSA - Mi vár ránk 2026-ban aztrológiailag
// WORKSHOP - Szilágyi Liliánával
TAROT:VARÁZSESZKÖZEINK AZ ÖNFELSZABADÍTÁSBAN
// WORKSHOP - Markó Elizával
SHAKE THE DUST - VADVIRÁGZÁS - Szomatikus Shake
// WORKSHOP - Fina Anna Mírával
THE ART OF SOFTENING - Slow Movement Flow és Meditáció
// WORKSHOP - Jurák Bettinával
ZÁRT ONLINE CSOPORT
// COMMUNITY a 3 hónap alatt
VISSZANÉZHETŐ FELVÉTELEK
// RECORDINGS - MINDEN WORKSHOP FELVÉTELE elérhető a program alatt és még további 1 hónapig
VÁLASZTHATÓ: A PROGRAM VÉGÉN EGY KÖZÖS BRUNCH személyesen Budapesten
// COMMUNITY ( bővebb infók tavasszal )



Ismerd meg a Vendég-előadókat

Tizenkét intenzív hét vár ránk, amely során találkozunk az árnyékunkkal és felvesszük a kapcsolatot az szabadon alkotó énünkkel. Ahogy a mesehősök is nehezen boldogulnának az úton segítők és varázstárgyak nélkül, nekünk is minden olyan eszközt meg kell ragadnunk, amelyek támogathatnak. A tarot csodás útitárs, abban segít, hogy őszintébben, és ugyanakkor gyengédebben közelítsünk magunkhoz. Ez a workshop bepillantást ad a tarot önismereti megközelítésébe, Eliza megmutatja, hogy a lapok elvezetnek rejtett erőforrásainkhoz, és képet adnak azokról az önszabotázs mechanizmusokról, amit szeretnénk hátrahagyni.
a Tarot Kollektíva alapítója,
meseterapeuta, művészetelméleti szakember
performansz -és média művész, zenész, Shake the Dust™️ facilitátor és kíváncsi lélek
A Míra által vezetett szomatikus shake órán az elengedésen, megújuláson és fellélegzésen lesz a hangsúly. A tavasz szárba szökkenő erőihez kapcsolódunk. Mindazt, amit a program alatt korábban magként elültettünk, most lehetőségünk nyílik átvezetni a testbe, hogy mozgáson keresztül valós tapasztalattá növekedhessen. A 90 perces alkalmat nyitókörrel indítjuk és zárjuk, hogy egymás folyamataiból inspirálódhassunk és támogatásra leljünk. Készülj egy egész testet intenzíven megmozgató, mégis gyengéd alkalomra, ami után úgy távozol, mintha a lelked is szaunázott volna.


a Noctura Lilia-Self Alchemy megalkotója
A Noctura Lilia – Self Alchemy tereiben az érdekel, hogyan válik a belső tapasztalat élővé: hogyan kapcsolódik össze mozgás, lélektan, asztrológiai analógia, a tudatosság és a minket körülvevő szimbólumrendszerek-nem definíciókban gondolkodva önmagunkról, hanem megélhető minőségekben.
Ez az alkalom nem tanítás, hanem meghívás:egy új ciklusba, tiszta szándékkal, élő jelenléttel.
Az asztrológiai újév nem véletlenül a Halak után kezdődik. A Halak ideje a lezárás, az oldódás, a belső komposztálás: mindaz, amit megéltünk, átalakul, lebomlik, értelmet nyer vagy elengedésre kerül.
A workshop arról szól, hogyan tudjuk tudatosan használni a Kos indító, spontán, életerős minőségét.

Ismerd meg a Program Házigazdáját

a WAVES OF HER megalkotója, táncművész,
Sattva Jóga és Kriya oktató, jelenleg épp tanulmányait folytatja mint Trauma Informált Szomatikus Oktató
Bettina holisztikusan közelíti meg a testtel zajló folyamatokat, és már többször foglalkozott a könyvvel, amit maga is életre szóló élményként ír le: 4 éve gyökeresen megváltoztatta az életét. A program során a nyitó és záró körben találkozhatsz vele, illetve a The Art of Softening órán, ahol a fókusz a test szomatikus elengedésén és integrálásán lesz – mert erre a rohanó mindennapokban is nagy szükség van.
Célja, hogy a program résztvevői átélhessék a közösség erejét, és ezekkel a csoda vendég előadókkal együtt egy varázslatos, 12 hetes utazást adhasson át, amely testünkhöz, belső érzéseinkhez és egymáshoz való kapcsolódásunkhoz egyaránt elvezethet.

Ez a Program Neked szól, ha...
-HA AZT ÉRZED, HOGY JÓL ESNE EZT A TÖBB EZER EMBER ÁLTAL KIPRÓBÁLT ÉS BEVÁLT PROGRAMOT EGY KÖZÖSSÉGBEN CSINÁLNI
-HA NEM IS TUDOD, HOGY MI EZ A KÖNYV, DE VONZANAK A WORKSHOPOK
-HA SZERETNÉL KÖZELEBB KERÜLNI MAGADHOZ A KÖNYV VEZETETT FELADATAI ÉS A PROGRAM WORKSHOPJAI ÁLTAL
-HA SZERETNÉD A KREATIVITÁSOD BŐVÍTENI, TÁPLÁLNI, VAGY ÉPP FELÉBRESZTENI
-HA SZERETNÉL EGY KEDVES COMMUNITY-BE BELÉPNI, ÉS ÚJ, HASONLÓ ÉRDEKLŐDÉSŰ EMBEREKKEL KAPCSOLÓDNI
-HA AZT ÉRZED, HOGY ITT AZ IDŐ A JELENBE FORGATNI A CÉLJAID, TERVEID
-HA AZT ÉRZED, HOGY ELAKADTÁL MERRE IS TOVÁBB... ÉS EGY ESZKÖZKÉNT HASZNÁLNÁD A PROGRAMOT
-HA JÓL ESNE A TAVASZI HÓNAPOKKAL ÁTDOLGOZNI A LIMITÁLÓ GONDOLATAID, ÖNSZABOTÁZST
-HA CSAK SZERETNÉL EGY KIS FUN-T ÉS JUICE-T BEVINNI AZ ÉLETEDBE... HELL YESS !
NŐKNEK ÉS FÉRFIAKNAK IS EGYARÁNT ! ; )



Március 1. - Május 24.
plusz egy hónap hozzáférés a portálhoz + az összes felvéltelhez

Workshop Időpontok



NYITÓ ÉS ZÁRÓ SESSION IDŐPONT: 19:00 - 20:30 CET
AZ ÖSSZES TOVÁBBI SESSION/WORKSHOP: 10:00 H CET
ZOOM-ON KERESZTÜL
Na jó! Hát ez meggyőzött!
Jelentkezem!

Hogy minél elérhetőbbé tegyük a programot, kétféle fizetési opciót álmodtunk meg számodra.
Az egyik lehetőség az egyszeri, egy összegben történő befizetés, a másik pedig egy három hónapon át tartó előfizetéses konstrukció, amely havi bontásban teszi elérhetővé a programot.
Válaszd ki az alábbi csomagok közül azt, amelyik a leginkább támogatja a jelenlegi élethelyzetedet és lehetőségeidet:
Choose your pricing plan
The Artist's Way // FULL
200€JÖVÖK EGY ÖSSZEGGEL!The Artist's Way // 4 RÉSZLETBEN
55€Every monthJÖVÖK RÉSZLET FIZETÉSSEL! 4 részletben fizetve a 4 hónap hozzáféréshezValid for 4 months
Várunk Téged óriási Szeretettel!
